Már értem végre, mire szolgált a ’legyen Karácsony’ szlogen! A karácsonyi ünnepekre készülve mindenki a boltokat járja, céges bulikban van, még gyorsan elkölti az ilyen-olyan utalványokat itt-ott – és nem szemtanúja annak a bicskanyitogató szerencsétlenkedésnek, ami megy az Összefogás oldaláról, így nem is tudja elhagyni a remény, és elmegy szavazni.

Mert ez (volt) az egyetlen remény, számunkra, kormányváltást kívánók számára. Minél többen menjenek el szavazni, hiszen a fideszes szavazói tábor már akár ma is menne szavazni, a kormányváltást akarók nagy részben viszont bizonytalanok. Sajnos joggal.

Nekem személy szerint erkölcsileg vállalhatatlan, hogy bármilyen módon hozzájáruljak a svájci vonatutakhoz és a helikopterezéshez. Egy nagy bökkenő van: erkölcsileg csak a valódi remény nyújtása elfogadható. Mára egyértelmű, hogy pártom, az LMP jár helyes úton, mikor nem kíván közösködni az Összefogás 2.0 bohócautójának utasaival, akik láthatóan semmit sem értettek meg az Összefogás 1.0 összefosásából.

Az engem ismerők eddig tudhatták, hogy a P-vel szemben megengedőbb voltam, de ennek vége lesz, amint elmúlik karácsony. Amit a bukott baloldal szereplői előadnak, az teljesen olyan, mint amikor ismeretlen tettesek megírták a Star Wars VII. forgatókönyvét. Bár a film címe már nem Csillagok háborúja volt, de egyébként pontosan ugyanaz a dramaturgia az új filmben, mint a régiben.

Ami kibontakozik a szemünk láttára, az csak azért nem teljesen, pontról pontra 2014, mert most rosszabb a helyzet. Ha volt is remény legyőzni Orbánt, az csak és kizárólag külön listákkal, és valamiféle szavazókerületi szintű politikai innovációval (nem feltétlenül direkt koordinációval) volt elképzelhető.

A külön listák rideg szükségszerűségét a két nagyreményű szövetséges két vezető arca tagadja, Kunhalmi nem tudja, mi a helyzet, pontosabban tudja, de nem akarja tudni, és ráadásul Karácsony bemutatja a ’Schrödinger miniszterelnök-jelöltje’ figurát (bejelenti magát MSZP miniszterelnök jelöltjeként, majd visszalép, hogy csak ha a DK is jön a listára, aztán újra lebegteti, amíg a dobozban van, még bármi lehet: LMP alapító, LMP-t eláruló, Együtt szövetséges, Együtt-et eláruló, MSZP-t utáló, MSZP miniszterelnök-jelölt, stb)

A 106 választókerületről való gondolkodás még reménykeltő opció volt, hogy legalább ne szakadjon ránk még egy kétharmad 2018-ban. Ennek a reménynek is bealkonyul lassan, ahogyan a felesleges alkuk oltárán feláldoznak egy esélyes jelöltet.

Az MSZP lecsúszott kispárti szerepbe, elvesztette miniszterelnök-jelöltjét, és engedi, hogy tévéstúdiók által felpumpált protopártok diktáljanak neki. Lehet mosolyogni fölényesen a 10%-os bejutási küszöbön, csak fölényes mosolyok nagyon rosszul mutatnak az arcra fagyva.

Gyurcsány pedig már be is vitte a kegyelemdöfést, gyakorlatilag megpuccsolta, mikor bejelentette a DK, hogy nem Karácsony nem lehet rajta az MSZP listáján. Mivel így értelmezhetetlenné válik Karácsony pozíciója, a továbbiakban minden nappal, amíg Karácsony Gergely Gyurcsány Ferenccel harcol, távolabb kerülünk a kormányváltástól.

Már csak abban bízhatunk, hogy a tavaszi Szél vizet áraszt.

Ahogyan 2012-ben Bajnai, most Gulyás Márton lépett elő a saját nagyszerű ötletével átgondolatlanul és károsan a nagy nyilvánosság elé, és ahogyan 2012-ben, most is nagyon sok minden mehet el ezen.

Véget ért a szombati zombie horror show, felvonult az összes olyan szereplő, akikkel nincsen esély a Fidesz ellen választókat elvinni az urnához, mert a társaságban nincs szufla, nincsen remény. Mivel nem volt ott az LMP, Momentum és a Jobbik, az egész villámgyorsan egy Összefosás 2.0 hangulatát kelti. Megfejelve a minden egyes OEVK-ra kiterjedő egyedi közvéleménykutatás 212 milliós ötletével.

Ami biztos: január végéig nagy nehezen összegyűlik pár százezer, esetleg, ha oligarchák is beszállnak a játékba, akkor pár millió forint. És Gulyás Márton újra felsül. Ami önmagában nem baj, csak most ez az egész marhaság ráéghet az Viszlát, kétharmad! blogtól indult értelmes, leszerepelt pártoktól és marginális emberektől független kezdeményezésre, ami nagy kár lenne… És persze a Közös Ország Mozgalomnak sem fog jót tenni a második nagy kudarc.

Csodálom is a Viszlát, kétharmad! blog udvarias nyilatkozatát:

Hogy miért baromság ez az egész?

1. a bukott elit szereplő osztozkodnak újra, roppant szerencsétlen az egész dolog fénytörése
2. Gyurcsány (ő egy szorzó az egyes pontra)
3. elérhetetlen cél (200 milliót nem lehet erre összeszedni)
4. az elérhetetlen cél ráadásul (szerencsére?) baromság, 200 milliót erre elszórni eszeveszett dolog, ennyi pénzből már ezekben a nyerhető, de kritikus körzetekben, amiről a Viszlát! mozgalom is szól, már jelezni lehetne a kormányváltó szavazóknak, hogy van esélyes jelölt a Fidesz ellen
5. volt egy életképes, pártoktól független, választókra célzó kezdeményezés, ami integrálhatta volna a Fideszről leszakadókat is, ennek a helyzetét is ellehetetleníti ez a marhaság
6. az egész méricskélésnek amúgy sincs értelme az aláírásgyűjtés előtt, mert ugyan hogy lehetne valaki esélyes jelölt, ha még azt sem tudjuk, képes-e összegyűjteni 500 érvényes aláírást a körzetében

Nagyon remélem, ha Gulyás Mártonnak magának nincs is több stratégiai érzéke, mint látszik, valaki a KOM-ból most már elveszi tőle a kontrollert…

 Mivel Erőss doktor hálistennek elég tökös volt, hogy nyílt színen vonjon kérdőre előző posztom egy provokatív része miatt, rákészültem válaszként egy jókora ledorongolásra, amihez segítségül hívtam a Béke sose volt című opuszt. Biztos voltam benne, hogy annyi hazugsággal és nemtelen váddal fogok találkozni, hogy majd élvezettel fogom felhánytorgatni a mi oldalunk sérelmeit, hogy ’na és amikor Linder hozzávágta a sört?!’, vagy ’és mikor Timike ordított, hogy fogd vissza a láncos kutyáidat?!’, (pláne, hogy Timike engem is buzizott egy kongresszusi beszédem után). Csillag Gábortól egy jó kis ’na, megjöttek a vidéki bugrisok’. Hogy Karácsony Gergő, Dorosz Dávid, és Berze Marci hogyan vezetett pl. engem is orromnál fogva a választmányban, miközben egy titkos levelezőlistán egyeztették előre a választmányi ülések forgatókönyvét. Valamiért a könyvből kimaradt, hogy ez a bizonyos ’estifazekasok’ levelezőlista (amit nem mellesleg én buktattam le), szóval ez a levlista is már a második titkos konspirációs levlista volt, az első, az ’LMPpozitív’ levlista már előbb lelepleződött.

Ültem otthon és olvastam a szakadás utáni LMP kivégzésére optimalizált propagandakiadványt, és valószínűleg szerencse, hogy nem értem a végére, de ennek a posztnak a megírását nem halogathatom tovább, ráadásul holnap kongresszusi megerősítést kap dr. Szél Bernadett, az LMP első miniszterelnök-jelöltje, a kormányváltást váró barátaim pedig írogatnak cseten, hogy menjek már utánuk, péntek este van... (Istenem, a Detti lesz Magyarország női miniszterelnöke, akit még szóvivő korában választmányik után anno én hordtam a Bajcsy-Zsilinszky úti irodából a Moszkvára a buszához. Nézze el nekem a kedves olvasó, ha kicsit el vagyok érzékenyülve a P-sekkel kapcsolatban is…)

Szóval ültem otthon és olvastam ezt a brossúrát (magyar szakos vagyok, könyvnek nem vagyok hajlandó nevezni valamit, ami tele van elütésekkel, gépelési hibákkal, stb.). De nem a düh kezdett növekedni bennem. Hanem arra gondoltam, ’baszki, ezt a részét én nem is tudtam’. Meg a ’húbazmeg, én mennyi ilyen hisztérikusan ordítozós telefont kaptam’. És a legrosszabb az egészben, hogy számomra is meglepően elevenen él P-sekben azoknak a sebeknek az emléke, amiket én osztottam ki a szakadás viharában. Itt van például az a kontrollt vesztett régi párttársam, aki majd jelen sorok alatt is őrjöngve fog engem és mindenkit, aki maradt az LMP-ben, fideszbérencezni, fasisztázni. Persze az LMP-ben is egy csomó ember még mindig ugyanott tart, ami 2012-ben volt. Pedig nem kell tökéletesen hiteltelen budai úrifiúnak lenni egy prájdos videóban ahhoz, hogy belássuk, 2017 van.

Persze a Pride-ról is adja magát, hogy a sérelmeimről beszéljek. Hogy hányszor lengették P-sek az emberi jogokat furkósbotként a fejünk felett. Például, mikor először kimondtam a ’meleg’ szót az irodában, akkor azonnal le lettem kapva a 10 körmömről, hogy ilyet csak a parasztok mondanak, azt úgy kell mondani, hogy LMBTQ. Azóta még kettő betű került mellé, LMBTQIA a mostani formula, míg a következő betű meg nem érkezik. De mi lett velük, ’szegényekkel’, azon túl, hogy most éppen az igazi nácik nem verték meg őket a Pride-on? Ez a fajta gőgös aufklérizmus annyira nem találkozik az emberek valóságával, hogy konkrétan kontraproduktív. Vagy a budapesti elit feministák késhegyre menő vitái arról, hogy van-e hangja az erdőben kidőlő maszkulinitásnak, ha nem hallja senki... Kösz bazmeg, de mitől lesz ettől jobb a kunhegyesi cigány asszonynak, akinek tamponra sincs pénze?! Ezért mondom én, hogy most nem célszerű a toleranciát a zászlóra tűzni, majd ha a társadalom kevésbé fogja piramis, és sokkal inkább hagyma alakját mutatni, akkor jöhet a fázis a nemváltoztató műtétek emberi jogi vonatkozásáról. Persze jogos ellenvetés, hogy ebből a logikából kijöhet, hogy sosem lesznek terítéken a melegjogok. Ez jogos. Akkor csak annyit kérek, hogy áprilisig ne bolygassuk ezt a kérdést. Legyen az első lépés ezen a téren, hogy lesz egy női miniszterelnökünk, és hiszem, hogy akkor a többi jön (majdnem) magától.

Mikor elkezdtük az LMP-t, még éppen csak halványulóban volt a fejlett nyugat (’egy normális ország’) mítosza Magyarországon. Sehol a világon nincs még egy olyan hely, ahol bárki ezt merné mondani, még a németeknél, az öngyűlölve ájtatoskodó németeknél is van AFD, már ott is van egy Jobbik a parlamentben. Az úgynevezett Nyugat politikai fővárosa Brüsszel, és nekem kicsit hánynom kell, ha Brüsszel belvárosából egy kicsit kintebb sétálok. Elképesztő, hogy egy birodalmi fővárosban nem érzik szükségét, hogy kukák legyenek az utcán. Mára már nincsen olyan, hogy fejlett nyugat! Mármint, a valóságban. Egyedül maradtunk, P! Csak mi vagyunk a fejlett nyugat, ti meg mi, meg az olvasók.

2012-ben, bárhogy érveltünk, kértünk, a kiegyezés helyett, sőt, helyettünk, a régi harcostársak helyett Kálmán Olgát és Sas Józsefet választottátok. Lelketek rajta. Pedig akkor és ott talán tényleg megvolt lehetőség, hogy meghaladjuk a bal-jobb megosztottságot, mert mi nem milliomos budai apucik érdekvédelmi pártja voltunk, hanem az elmúlt 27 egyetlen igazán progresszív politikai kezdeményezése.

Hálistennek, én azért mindig jóban maradok azzal, akivel egyszer jártam. Pont hétfőn megyek sörözni egy exemmel. Arról fogok beszélni neki, hogyan lehet leváltani Orbán Viktort. Pedig pont ezzel vádoltatok minket, hogy mi nem is akarjuk leváltani. Hogyne akartuk volna, csak bármennyire is szerettük volna, egyszerűen nem volt olyan a helyzet. És azért nem volt olyan a helyzet, mert a vezetőink elcseszték. A tietek és a mieink. Arról írtam már, más Új Pólus tábornokok hogyan bizonyultak gyengének, vagy rossz stratégának, vagy kishitűnek. De hogy velük mi lesz, bocsánat, de nem érdekel.

És akkor kedves Gábor, kérdésedre válaszolva: nekem André Goodfriend és Thomas Melia egy másik ország belügyeibe avatkozó idegen ügynököt jelentenek. És az nem fideszes retorika, ha kimondjuk egy idegen hatalom emberéről, hogy egy idegen hatalom embere. Gaius Scheltema, hát nem tudom, mennyire korrekt nagykövetként beleavatkozni egy másik ország vagy főváros ügyeibe. De, igazából tudom, semennyire se korrekt, és nem a távozáskori interjúra gondolok, ő már előtte is ezt csinálta. Ha Németh Szilárd amcsi nagykövetként ilyesmit csinálna, mit szólnátok hozzá? Ulrike Lunacek pedig bizonyára értékes ember, épp csak úgy kezdeményezte Magyarország ellen a kötelezettségszegési eljárást, hogy a magyar testvérpártját felejtette el megkérdezni, de legalább előzetesen tájékoztatni erről. És bizony, ha olyannal működtök együtt, aki ilyesmi közegből jön, és az Amerika Fejlődéséért Alapítvány áll a finanszírozási lánc végén, akkor nem kell csodálkozni, ha labancoznak benneteket (is). Az Együtt Amerika Fejlődéséért nem jöhet szóba az LMP szövetségeseként. Az ottani értékes emberek, mint magánemberek számára, nyitott az LMP, hiszen mindenhonnan jöttek ide emberek. De az Együttnek, mint pártnak vége van.

Sok barátom mondja, hogy értetek sem lenne kár, menjetek a lecsóba. De én tudom, hogy értetek kár lenne. Sőt, sok vidéki LMP-s mondja, hogy a vidéki P-sekért kár lenne. Ha segítenétek nekem, hogy meggyőzzem az enyéimet arról, hogy ti tanultatok a kudarcból (mert azért azzal lassan szembe kéne nézni, hogy a projektetek eléggé reménytelen helyzetben van), akkor nagyon máshonnan érvelhetnék. Az LMP 2012-es vezetői már nem játszanak érdemi szerepet. A P vezetői, frontarcai viszont tulajdonképpen ugyanazok. Az LMP akkori vezetőit valamiképpen utolérte a politikai karmájuk, pedig az LMP felfelé tart. A P lefelé, mégis ugyanazok a vezetői, ugyanazok a tárgyalói. Miért? Csak én gondolom úgy, hogy érdemes lenne személyes áldozatot hozni pár vezetőnek a P-ben, ha ezzel megnövelheti a kiegyezés esélyét? Most komolyan a 'Béke sose volt' szereplőivel kellene megegyezni?!

Én három dolgot tudok. Tudom, hogy áprilistól kéthetente újabb fideszest akarok nézni vezetőszáron. Tudom, hogy Botka, ha állva is marad, miniszterelnök már nem lesz. Tudom, hogy dr. Szél Bernadett holnap az LMP miniszterelnök-jelöltje lesz, és hogy benne óriási potenciál van még.

Ti tudjátok, mit akartok?

Előző gondolatkísérletemben a Medián felettébb érdekes mérésének sugalmazásait vetettem össze a rideg valósággal, és arra jutottam, túl sok Szkülla és Karübdisz között hajózva kellene a Medián-féle új pólus tutajából (menet közben!) csatahajót építeni.
Az új pólus lehetőségének ízlelgetése mások érdeklődését is felkeltette, ki így értette, ki úgy, és persze volt, akinek nem volt érdeke megérteni, miről beszélek, és voltak, akik (bár félek, nem soraim hatására, de) az idők szavát hallva, már csatlakoztak a formálódó szövetséghez, Demeter Márta országgyűlési képviselőkéntvagy az Új Kezdet pártként.

Az eredeti Medián-féle koncepcióról való ötletelésnek nagy hátránya volt, hogy csupán egy érdekközösség lett volna, nekünk pedig egy olyan koncepcióban kell gondolkoznunk, amiben viták árán is, de közelíteni tudjuk az álláspontokat, hogy esetenként akár bármely csatlakozó szereplő irányvonalát el tudjuk fogadni, mint a Fidesz kormányzásánál jobb alternatívát.

A szemünk előtt annak kell lebegnie, hogy stratégiai céljainkat el kell érnünk: a Fidesz kisebbségi kormányzásba szorítása, Budapest elfoglalása, Gyurcsány kitolása a politikai térből.

Vessünk egy rövid pillantást a továbbra is szóba jöhető társakra a pólusépítésben:

A P(M) számára három lehetőség kínálkozik, hasonlóan, mint Böcskei Balázs is megírta:

1, elindulnak egyedül, még az 1% után járó állami finanszírozáshoz sem szereznek elegendő támogatást 2, elindulnak szorosabb szövetségben olyanokkal, akikkel még lehetséges (Együtt, Thomas Melia, André Goodfriend, Ulrike Lunacek, Gajus Scheltema, stb.) és az összes, unikornissá nemváltoztató műtétet fontosnak tartó szavazó támogatásával elérnek egy fenomenális 1,5%-ot, plusz ők lesznek, akik miatt kicsit jobb eredményt ért el a Fidesz, én e helyről is gratulálok 3, a dilemma végső megoldásaként elfogadnak egy viszonylag komoly ajánlatot Botkától, megisszák az országban található összes Unicumot, és belátják, hogy politikai végzetük az eltűnőben lévő MSZP egyik tagozataként éri őket: PM, majd P, végül elnémulás. Ehhez képest számukra egészen biztosan sokkal jobb alternatíva az LMP-ben szerveződő új pólus, akkor is, ha személyes ambíciók tekintetében viszonylag/nagyon komoly kompromisszumokra kényszerül az országgyűlési választásokon a társaság. Karácsony Gergely, mint az egyik legnépszerűbb ellenzéki politikus előtt hosszú és jelentős budapesti önkormányzati vezetői szerep állhat, ha meg tudjuk akadályozni, hogy a fideszes országgyűlési többség kiherélje a többségében ellenzéki Budapest közjogi rendszerét, valamiféle tanácselnöki rendszert vezetve be újra. Erre pedig a saját belháborúiban lassan elenyésző MSZP alkalmatlan.

A sorban tovább menve, egészen pontosan milyen hozzáadott értéke lenne az Együttnek az Új Pólus számára? Milyen releváns, fontos és kedvelt közszereplőt tudna felmutatni? Juhász Péter önmaga? Mennyire megosztó személyiség Juhász Péter? Ha annyi szavazót hoz, amennyit elriaszt, akkor bizony nincs értelme veszélyeztetni az ’Új Pólus’ kohézióját. Most épp azzal veszélyezteti, hogy megpróbálja lenyúlni magát a kifejezést. (Apropó, az mennyire vicces, hogy még egy Együtt által rendelt kutatásban is Juhász a legnépszerűtlenebb politikus?!)

De ha már ez súlyosan vétkes politikai múlttal terhelt és népszerűtlen vezető ragaszkodik a párt vezetéséhez, akkor is szükséges egy józan hang, aki az LMP számára is elfogadható, és az Együtt (és más liberális) szavazók számára is jelzi, a józan liberalizmusnak is van helye a szövetségben.

Mivel a P(M)-hez hasonlóan az Együtt számára is csak a megsemmisülés kínálkozik az LMP-féle új póluson kívüli összes döntési lehetőség következményeként, ezek ismételt taglalásától megkímélem az olvasót és magamat.

 Ráadásul rebesgetik, hogy a hétvégén Botkáék kiegyeznek Gyurcsánnyal, de legalábbis elkezdik a tárgyalásokat. Gyurcsány karjaiban egyre sötétebb jövő vár azokra, akik a régi pólushoz akarnak csatlakozni.

Milyen előny kínálkozna magának az LMP-nek és milyen veszélyeket rejtene magában, ha nyitna a két említett szervezet felé?

Előny, hogy a fővárosi elitértelmiség számára újra választható, vállalható lesz az LMP. Előny annak felmutatása, hogy bár a 93-as Mozgó Világ bulin a péemesek többször is ráléptek az elempések lábára, most az elempések hajlandók megbocsátani (lásd még a tékozló fiú történetét). Előny, hogy ezzel az együttműködéssel a szélsőközép macronista neoliberális kamupárt előzési kísérletét annak egyetlen lelőhelyén, a fővárosban veri vissza az LMP.

Veszély, hogy Juhász frenetikus politikai meglátásaival olyan újabb szereplőket akar majd bevonni, akik sokkal több kárt okoznak, mint hasznot. Veszély, hogy Karácsony egyéni karrierépítésének szempontjából számunkra ismeretlen lépéseket tesz. Veszély, hogy ennek a két politikusnak a megjelenése feszültségeket okoz az LMP-ből kiindulva épülő új pólus szereplőiben.

Lehetőség viszont, hogy mindkét politikus, bár pártjaik vezetői, jelenleg önkormányzati szinten aktorok. Ha 2014-ben érvényes döntés volt az Összefogás oltárán olyan áldozatot hozni, hogy csak önkormányzati szinten vállalnak feladatot, akkor most, az új pólus (újra)építésekor is indokolt ilyen áldozatot kérni tőlük. (Pláne, hogy annak 2012-es meghiúsulása is nagyrészt rajtuk múlt.) Magyarul, indokolt azt kérni tőlük, hogy felejtsék el 2018-ban induló országgyűlési ciklust, amennyiben az LMP hajlandó nyilvánosan előre garantálni, hogy támogatja kerületi polgármesteri vagy főpolgármesteri indulásukat.

Az LMP szeptember végén dönt a szövetségesi politikájáról, még van idő a füstös szobákban alkudozni.

’Szabad-e politikai célokra felhasználni a történettudományt és kisajátítani a nemzeti emlékezetet?’ címmel szervezett vitát az Eleven Emlékmű csoport az Torlódó múlt című őszi sorozatának nyitó eseményeként. Eredetileg Szakály Sándor vállalta a vitát Rainer M. Jánossal, de végül betegsége miatt Ujváry Gábor ugrott be helyette a Veritas képviseletében.
Ahogy magam is gyorsan megállapítottam, az Eleven Emlékmű csoport kezd valódi közösséggé szerveződni, ahogyan a házigazda Rényi András felsorolta az eddigi, igen számos eseményüket, ebbéli véleményem csak erősödött. A nagyjából ötven széküket elfoglalták az előbb érkező érdeklődők, egy maroknyi ember állva hallgatta a beszélgetést, páran pedig a mélygarázs felhajtójának kerítésén foglalt helyet velem együtt.
Negatívumként el kell mondanom, a helyszín nem igazán alkalmas, a szökőkút hangos csobogása, a gyalogosforgalom zaja, és a mélygarázsból felhajtó kocsik zúgása kifejezetten zavaró.
Az Occupy mozgalmat nevezi meg a felvezető Rényi, mint szellemi elődöt, ami azért kicsit groteszk, mert a jelenlévők nagy többsége 50, de inkább 60 feletti, az Occupy mozgalom pedig a huszonévesek mozgalma volt, még jobblétre szenderülése előtt. Az elenyésző számú fiatalt történész hallgatónak tippelem.
Első kérdés (ki honnan jött) máris keretbe helyezi számomra a közönséget, itt valószínűleg a közügyek iránt egyébként kevéssé érdeklődő hallgatók foglalnak helyet, ha ilyen bemutatkozó körre szükség van.
Rainer M. elmondja, hogy az 1956-os Intézet (már) nem intézmény, hanem egy közösség, azaz bezárása után sem adta meg magát, a Veritas csillaga pedig amúgy is felívelőben van. (2010ben szüntették meg az 56-os intézetet, akkor tagozódott be a Széchenyi Könyvtárba, a Veritas pedig 6 alosztállyal működő szellemi központ lett).
Első valódi kérdés, mennyire normális és egészséges az, hogy egy létező intézményrendszer mellé felépül (felépítenek) egy párhuzamos intézményi struktúrát.
Rainer szerint ez nem jó, Ungvári szerint pedig jó . Nahát, ki gondolta volna! Ujváry próbált úgy tenni, mintha egyetértenének, ekkor Rainer azért beállt, és jelezte, hogy azért kemény dolog volt az ő intézményének beszántása. Egyébként végig ez a magatartás jellemezte, megpróbálta két ujjal összecsippentve eltartani magától az elmúlt 7 év emlékezetpolitikai baromságait.
Szó esett természetesen a helyszínt adó Szabadság tér nevének, jelentésének átkeretezési szándékáról.
Naiv kérdés volt, hogy az emlékezetpolitika befolyásolása politikai kérdés e vajon... Vagy csak jelen sorok szerzője gondolja úgy hogy minden politika (ami mégsem, az szex).
Rainer M. a beszélgetés alatt végig eléggé elfáradt, kissé megkeseredett ember benyomását keltette, néha gyúlt tűz benne, mint mikor kijelentette, hagyjuk a vakert, 35 közalapítvány szűnt meg az ő intézetével együtt, nem kisebb korrekciókát hajtott végre a kormány, és nem csak a nemzetpolitikában.
Ujváry az ’úgy kerültem ide, mint Pilátus a Kérdóba’ figurát igyekezett hozni, kedvenc kijelentésem tőle az est folyamán: aki megrendeléseket teljesít, az nem történész, hanem szolga. Nem volt tető, ami rászakadt volna, mikor ezek után a Kossuth tér átépítését a látogatóközpont és a mélygarázs építésével védte meg.
Majd a berlini átépítéseket hozta példának Ujváry. De az is konszenzussal készült, replikázott Rainer M., Berlin helyreállítása 15 évig tartott, pontosan a konszenzusra törekvő viták miatt.
A vita mélypontjára érkeztünk, mikor Ujváry annyit tudott erre mondani, szerinte nagyon furcsa lenne, ha mindenkinek a véleményét meghallgatnák, különösen szakmai kérdésekben (lásd még: mocsár lecsapolása, békák, Kóka János).
Rainer M. szerint az emlékezetpolitika ideje lejárt, egy 20. századi műfaj, ami a 21. században halálra van ítélve, itt már a befogadók nem rezonálnak egy központ által adott értelmezési keretre.
Ujváry szerint pedig a magyar emlékezetpolitikában túl sok a politika és túl kevés az emlékezet.
Az ilyen tipikus bullshitekkel szokás lezárni a beszámolókat.

Hogy-hogynem, már a programbemutató helyszínére vezető úton az Orbán-kormány leváltáshoz vezető legpraktikusabb módozatokról keveredtem vitába egy P(M)-es prominenssel. Az új pólust kicsit máshogy látjuk, egyelőre maradjunk ennyiben.

A családias hangulatú rendezvénynek a Vogue étteremhajó kétségtelenül elegáns helyszínt biztosított, bár talán a bemutatott programhoz jobban illet volna az Auróra, de legalább a Duna bal partján voltunk. Szigetvári Viktor nem úgy tűnt, mint aki legjobb formájában van, mondjuk én már annak is örültem, hogy nem Juhász Péter ült az első sorban. A viccet félretéve, az én fülemnek nem esett jól, hogy a miniszterelnöki program kétszavas leírásából az egyik a progresszív vol

Barabás Richárd a ceremóniamesterkedést azzal kezdi, ami minden józan elemzőnek eszébe jutna: minek állít egy egyszázalékos párt miniszterelnöki jelöltet, valószínűleg csak az árát akarja felhajtani egy összefogáshoz. Hogy ez bátor szembenézés a helyzettel, vagy csak kommunikációs alaptrükk, ezt az olvasóra bíznám. A személyes első benyomásom Barabásról egy Duna-parti szavalása volt, ahol előadása nekem művinek, mesterkéltnek tűnt, de mostanra láthatóan megtalálta a helyét, ha csak a hazai pálya biztonsága adta is, de jól és folyékonyan beszélt, fesztelenül vezette fel a miniszterelnök-jelöltet.

Valahogy nyerjük meg a választást, aztán majd csak lesz valahogy –  na ez az, ami nem fog menni, mondta Karácsony Gergely, és ebben máris egyetértettem vele, ez bizony nem fog menni. El kell mondanunk, hogy milyen országot szeretnénk, mondta ő – és egy új pólus csak közös tőről sarjadhatna, de ez már csak a tudósító fanyar megjegyzése.

Fontosnak éreztem, hogy a P(M) miniszterelnök jelöltje kiemelte, újra kell definiálni a nemzetfogalmat. A nemzet érdeke az itt élő emberek érdeke, a haza a hely, ahol mindenki számít. Orbán megosztó, a magyaroknak összetartónak kell lennie, nagyjából így tudnám összefoglalni ezt a részt. Amit hiányoltam, hogy az országban konzervatívok is élnek szép számmal, és velük is együtt kellene működni.

A miniszterelnök-jelölt úr mindig is a vízióról való beszédben volt erős, viszont szép szavakkal teli van a padlás, erősített rá gondolataimra Barabás Richárd. Ekkor konkrétumokat ígért Karácsony Gergely: legfontosabb érték az ember. Én érteni vélem, ez mit jelenthet, de konkrétumnak nevezni ezt a kijelentést talán túlzás.

A bemutató vázát Preziben összepakolt grafikonok adták, kérdésemre kiderült, ezzel kívánták plasztikusan szemlélteni a problémákat. Ez félig sikerült is, a mellettem ülő hölgy csodálkozott, hogy minden ábra szerint az utolsók vagy utolsó előttiek vagyunk. Én azon csodálkoztam, hogy a Freedom House demokráciás grafikonján 2006 semmi nyomot nem hagyott, ellenben arra, hogy az illiberális demokrácia lejtőjén a 2008-as vizitdíjas szavazás indította volna az országot, magamtól sosem gondoltam volna.

Szimpatikus volt, hogy Karácsony a szociális helyzet és a demokratikus attitűd összefüggéseiről beszél (kis pénz, kis demokrácia), ilyenkor jut eszembe, miért is voltunk egyszer egy pártban. Következett a fogyasztás (érdemi zöld kritika nélkül), majd az adórendszer – megjegyzem, ugyanazon a napon jelentette be Schmuck Erzsébet, hogy az LMP adómentessé tenné a minimálbért, amikor Karácsony Gergely nemzetközi összehasonlítást tesz a minimálbér adótartalmáról (ahol végre jött egy slide arról, amiben Magyarország vezet).

Végre elérkeztünk a program zászlóshajóihoz (bár egy flottában csak egy zászlóshajó van, ezt a gyermekkorom Dékány András regényei miatt le kellett írnom, bocsánat), tehát az alappillérek: béremelés. Oligarcha adó. Alapjövedelem. (Ekkor kisebb zavar támadt, mert Bodnár Zoltánt fel kellett locsolni.) Egészségügy. Oktatás. Lakhatás.

Itt nagy hibát vétett szerintem Karácsony Gergely. A sztori, hogy hárman állították meg a lakásától a hivatalig tartó úton, hogy ki fogják őket lakoltatni, egyszerű sales szemmel nézve jó, hiszen életszagú. Azonban drasztikusan felhívja a figyelmet arra, hogy közel négy év polgármesterség után is bajosan találunk egy nagy, megfogható, konkrét (!) zuglói eredményt, mint például egy bérlakás-építést.

A pillérek csupa klasszikus balos elemek, a progresszívek döbbenten néztek, majd az „az emberek még nem láttak valódi esélyteremtő kormányzást” mondatnál kétségbeesetten nézegetni kezdtek a kijárat felé, hiszen Kóka Janival is csak az volt a baj, hogy végül mégse csapolta le a mocsarat.

Az egyedüli konkrétum 100.000 bérlakás és 25.000 kollégiumi férőhely ígéretére Garancsi István is elismerően csettintett volna, de ő sajnos nem jött el. Tóth Csaba viszont bizonyára örült, hogy a zuglói mintát szeretné a P(M) országosan kiterjeszteni. Úgy értem, a lakhatási támogatások rendszerében.

A szívemet újra kicsit melengette a zöld energiás pillér, ami az elmúlt 15 év legnagyobb gazdasági fejlődési lehetősége, de hogy őszinte legyek, ez a pillér nekem túl kicsi volt és túl későn jött.

A váltást, hogy zöldbalból progresszív pártba soroljon át a P(M), szerintem a szavazók nem fogják bekajálni, rendes liberális pártot fognak választani maguknak. Hiszen Kuncze Gábor szerint a Momentum a legígéretesebb politikai projekt.

Az csak a kisebb baj, hogy diagramok nem alkotják meg a jövőképet, amivel le lehetne váltani Orbánt. Mindenki sokáig tapsolt, a PM folytatja az országjárást, én pedig a kis fogyasztású autómban az LMP-vel egyidős lányom szülinapjára menet Szél Bernadettet hallgattam az Arénában.

Úgy terveztem, lesz egy magával a bloggal foglalkozó nyitóposztom, de az élet felülírja a tervet – hasonlóan ahhoz, amikor a népszerű lövöldözés játék elején a szovjet főhőssel nem tudjuk végigcsinálni a kiképzést, mert már közben megtámadnak a hitlerista disznók, és élesben kell kitanulni a fegyverforgatást.

De kapóra is jön ez a militáns felütés, mert a bojkott-pártiak mindig valamiféle háborús logikából indulnak ki: mi vagyunk, a ’jók’, és ők a ’rosszak’. Nekünk pedig ellenük kell szegülnünk, és le kell győznünk őket, mert egy tűrhetetlen politikai, gazdasági és kulturális elnyomásban tartanak bennünket. Legalábbis Zsebesi Zsolt írásának ez a hangulata.

A bojkott-pártiak szeretnek úgy emlékezni, hogy ez példátlan elnyomás. Pedig sajnos egyfelől messze nem példátlan, másfelől közülük többen adósak régebbi elnyomások elleni felszólamlásokkal. Azzal a logikával pedig, hogy a mi oldalunk által elkövetett terror az igenis helyes, de az ellenünk gyakorolt elnyomás igenis szörnyű, és ellenelnyomásért kiált – nos, elég könnyű belátni, hogy nem ez lesz az a logika, ami mentén megszülethet valamiféle új kiegyezés, aminek szükségességéről már több, általam igen tisztelt szerző értekezett.

Jó, ha felidézzük, nagyjából a reformkor óta egy centrális politikai erőtér határozza meg az irányt. Nem süllyedtünk vissza sehová, csupán az utolsó nyílt diktatúra ledőlése utáni eufóriás hangulatot és a demokrácia szó varázsát elvesztegettük, pontosabban elvesztegette a jelenleg regnáló politikai elit. Ez súlyos, történelmi vétek volt, ha úgy tetszik, gondatlanságból elkövetett hazaárulás.

Adott volt a lehetőség, hogy az egymásban és a demokratikus intézményrendszerben megbízó emberek számára felvázoljanak a nép szolgálatára szerződött politikusok egy élhető és működtethető rendszert.

De ehelyett a politikusaink elárulták egymás, a demokratikus intézményrendszert, az embereket, és építkezés helyett kiüresítették a ’demokrácia’, és lejáratták a ’politika’ szavakat.

Mit érne egy, a politika szótól is ódzkodó társadalomban a választási bojkott?

Vajon ez lenne az a pillanat, amikor az emberek a fejükhöz kapnak, és kitódulnak az utcákra, hogy elállják a NER gépezetének útját? Miközben a politikai amúgy is szitokszó? Miközben általános a vélekedés, hogy az ellenzék harmatgyenge? Miközben az emberek elfelé fordulnak a közügyekben való részvételtől, helyes lenne azt az üzenetet adni nekik, hogy jól teszik, ha nem foglalkoznak a közügyekkel?

Vajon most majd kivételesen, de tényleg idesietnek a fejlett nyugat demokratái, hogy önzetlenül kirángassák az önrendelkezéshez nem szokott magyar népet a orbánizmus markából? Mint ahogyan siettek 56-ban, vagy siettek a boszniai népirtáskor...

Vajon nem arról szólna minden kormányzati médium, hogy az ellenzék már annyira romokban hever, hogy már a választásokon sem tud elindulni? Sőt, továbbmegyek: vajon az országgyűlési választásokra megkomponált, példátlanul bőkezű választási kampányfinanszírozás, hogy elejét vegyék az erősödő bojkott-mániának – mert Zuschlagot és elvbarátait a többi bizniszpártban nem zavarta volna, hogy a ’demokratikus’ oldal nem vesz részt a választáson, innentől pedig ki van húzva a kérdés méregfoga.

Vajon attól, hogy az ellenzéki pártok bojkottálják az önkormányzati választásokat, az egyes települések helyi civil egyesületei, a kvázi városi pártok is bojkottálják a választásokat? Miért is? Hiszen ők általában minden politikai párt felé lezárni igyekeznek a formális kapcsolataikat, mert ők csak a saját településeik érdekeit nézik – nekik miért is kellene bojkottálni a választásokat?

Vajon értelmes felvetés-e a bojkott, ha az Európai Unió szabályai szerint megrendezett tisztességes választásokon is gőzhengerként tarolt le mindenkit a Fidesz?

Jelen pillanatban még szabad választások vannak, és bár egy ferde pályán kapaszkodunk felfelé, de legalább végre sem kakastollas, sem piros csillagos szuronyok nem feszegetik le ujjperceinket. Én amióta az eszemet tudom, figyeltem a közélet legfontosabb eseményeit , és immár több, mint hat éve felálltam a tévé előtti fotelből és keccsölök a háttérben (mint egy road a rocksztároknak), így most már leírhatom, hogy a részvétel nem jog, hanem kötelesség! Ne bojkottra tessék felszólítani, hanem tessék beállni az értékrend szerinti legközelebbi mozgalomba, és tessék csinálni valamit, hogy elegen legyünk egy szabad választáson nyerni! Ha pedig nincs megfelelő politikai közösség a kínálatban, tessék közösséget csinálni! A Fidesz dupla kétharmadát nem a szél, hanem hosszú évek kitartó közösségépítése hozta össze!

Két napja tart az Állampolgári Részvétel Hete, irány a részvétel!