Úgy terveztem, lesz egy magával a bloggal foglalkozó nyitóposztom, de az élet felülírja a tervet – hasonlóan ahhoz, amikor a népszerű lövöldözés játék elején a szovjet főhőssel nem tudjuk végigcsinálni a kiképzést, mert már közben megtámadnak a hitlerista disznók, és élesben kell kitanulni a fegyverforgatást.

De kapóra is jön ez a militáns felütés, mert a bojkott-pártiak mindig valamiféle háborús logikából indulnak ki: mi vagyunk, a ’jók’, és ők a ’rosszak’. Nekünk pedig ellenük kell szegülnünk, és le kell győznünk őket, mert egy tűrhetetlen politikai, gazdasági és kulturális elnyomásban tartanak bennünket. Legalábbis Zsebesi Zsolt írásának ez a hangulata.

A bojkott-pártiak szeretnek úgy emlékezni, hogy ez példátlan elnyomás. Pedig sajnos egyfelől messze nem példátlan, másfelől közülük többen adósak régebbi elnyomások elleni felszólamlásokkal. Azzal a logikával pedig, hogy a mi oldalunk által elkövetett terror az igenis helyes, de az ellenünk gyakorolt elnyomás igenis szörnyű, és ellenelnyomásért kiált – nos, elég könnyű belátni, hogy nem ez lesz az a logika, ami mentén megszülethet valamiféle új kiegyezés, aminek szükségességéről már több, általam igen tisztelt szerző értekezett.

Jó, ha felidézzük, nagyjából a reformkor óta egy centrális politikai erőtér határozza meg az irányt. Nem süllyedtünk vissza sehová, csupán az utolsó nyílt diktatúra ledőlése utáni eufóriás hangulatot és a demokrácia szó varázsát elvesztegettük, pontosabban elvesztegette a jelenleg regnáló politikai elit. Ez súlyos, történelmi vétek volt, ha úgy tetszik, gondatlanságból elkövetett hazaárulás.

Adott volt a lehetőség, hogy az egymásban és a demokratikus intézményrendszerben megbízó emberek számára felvázoljanak a nép szolgálatára szerződött politikusok egy élhető és működtethető rendszert.

De ehelyett a politikusaink elárulták egymás, a demokratikus intézményrendszert, az embereket, és építkezés helyett kiüresítették a ’demokrácia’, és lejáratták a ’politika’ szavakat.

Mit érne egy, a politika szótól is ódzkodó társadalomban a választási bojkott?

Vajon ez lenne az a pillanat, amikor az emberek a fejükhöz kapnak, és kitódulnak az utcákra, hogy elállják a NER gépezetének útját? Miközben a politikai amúgy is szitokszó? Miközben általános a vélekedés, hogy az ellenzék harmatgyenge? Miközben az emberek elfelé fordulnak a közügyekben való részvételtől, helyes lenne azt az üzenetet adni nekik, hogy jól teszik, ha nem foglalkoznak a közügyekkel?

Vajon most majd kivételesen, de tényleg idesietnek a fejlett nyugat demokratái, hogy önzetlenül kirángassák az önrendelkezéshez nem szokott magyar népet a orbánizmus markából? Mint ahogyan siettek 56-ban, vagy siettek a boszniai népirtáskor...

Vajon nem arról szólna minden kormányzati médium, hogy az ellenzék már annyira romokban hever, hogy már a választásokon sem tud elindulni? Sőt, továbbmegyek: vajon az országgyűlési választásokra megkomponált, példátlanul bőkezű választási kampányfinanszírozás, hogy elejét vegyék az erősödő bojkott-mániának – mert Zuschlagot és elvbarátait a többi bizniszpártban nem zavarta volna, hogy a ’demokratikus’ oldal nem vesz részt a választáson, innentől pedig ki van húzva a kérdés méregfoga.

Vajon attól, hogy az ellenzéki pártok bojkottálják az önkormányzati választásokat, az egyes települések helyi civil egyesületei, a kvázi városi pártok is bojkottálják a választásokat? Miért is? Hiszen ők általában minden politikai párt felé lezárni igyekeznek a formális kapcsolataikat, mert ők csak a saját településeik érdekeit nézik – nekik miért is kellene bojkottálni a választásokat?

Vajon értelmes felvetés-e a bojkott, ha az Európai Unió szabályai szerint megrendezett tisztességes választásokon is gőzhengerként tarolt le mindenkit a Fidesz?

Jelen pillanatban még szabad választások vannak, és bár egy ferde pályán kapaszkodunk felfelé, de legalább végre sem kakastollas, sem piros csillagos szuronyok nem feszegetik le ujjperceinket. Én amióta az eszemet tudom, figyeltem a közélet legfontosabb eseményeit , és immár több, mint hat éve felálltam a tévé előtti fotelből és keccsölök a háttérben (mint egy road a rocksztároknak), így most már leírhatom, hogy a részvétel nem jog, hanem kötelesség! Ne bojkottra tessék felszólítani, hanem tessék beállni az értékrend szerinti legközelebbi mozgalomba, és tessék csinálni valamit, hogy elegen legyünk egy szabad választáson nyerni! Ha pedig nincs megfelelő politikai közösség a kínálatban, tessék közösséget csinálni! A Fidesz dupla kétharmadát nem a szél, hanem hosszú évek kitartó közösségépítése hozta össze!

Két napja tart az Állampolgári Részvétel Hete, irány a részvétel!